TÖRTÉNETÜNK
A vízhez sok embernek atavisztikus vonzalma van. Engem is vonz az állandóan mozgó, változó víz, a titkok, a halak, melyek a mélyben rejtőznek. De a víz szemlélésénél még nagyobb élvezet ”járni” rajta, figyelve szelni a hullámokat, élvezni a ringásukat, háborgásukat, megérezve erejüket, kiismerve törvényeiket alkalmazkodva, nagy figyelemmel fölül maradni.
Tisztelem a vizet, szeretek az adott vízhez illő, alkalmas járművet használni, hobbim a horgászat. Fontosnak tartom, hogy egy vízi járműnél a szakmaiság a szép megjelenéssel is társuljon. Fiatal korom óta ladiktól a tengerjáró vitorlásig sok féle vízi járművet volt módom kipróbálni, irányítani.
Mivel mérnök ember vagyok, minden járművem igen sok átalakításon ment keresztül, keresve a jobb használhatóságot, az adott vízre, célra, ideális alkalmasságot. Hatékonyság és elegancia, ötvözve a prémium minőséggel, ez a célkitűzésem a fejlesztéseknél.
Mindig érdekelt, hogy egy folyórészen, tavon miért alakulnak ki különböző csónak, hajótestformák, ezek mitől ideálisak az adott vízen. 2010-ig csak hobbi szinten tudtam foglalkozni ezekkel a kérdésekkel.
2010-ben nyugdíjra készülve alakítottam meg a „CSÓNAK ÉPÍTŐ Kft.”-t, Megnőtt szabadidőm lehetőséget ad rá, hogy foglalkozzak ezekkel az érdekes kérdésekkel és gyakorlatban is megvalósítsam, a megfelelő vízre, egy adott tevékenységre ideálisnak nevezhető csónakot.
Csónakjaimat építőkocka elven fejlesztem, ami azt jelenti, hogy minden alapmodell igen sok kiegészítővel látható el, szabható testre. A gyártásnál nagy pontosságot követelek, hogy a kiegészítők utólag is rendelhetők, bárki számára egyszerűen beépíthetők legyenek.
Misszió:
„Hagyományos formák a legújabb technológiákkal, személyre szabva.”
Bakos Péter
Kishajóépítő
Minőség | Tradíció | Stílus | Technológia






